Minden népnek vannak örökbecsű hősei, hatalmas művészek, akiknek klasszikus arcéle törékeny és zománcszerű patinát ad egy adott korszak értékrendjéhez. A Színészvarázslók sorozat a magyar lélek mozgóképes megvillanásain túl a múltunk legeszményibb alakjait sorakoztatja fel, akiknek pályájuk és művészetük révén a nemzetünk történelmi tartalma is új értelmezést nyer. Hisz minden jelenetből magyar sorsok integetnek felénk, mert az elérhetetlenül messzi korok a magyar filmjátszás színe-java révén egészen közel kerülnek hozzánk, a ma emberéhez.

A rajz- és az animációs film sem pusztán a gyermekek kiváltságos szórakoztatása, sőt. Animációs mozit nézni, ahol szüntelenül tótágast áll a valóság és annak törvényei, ahol leküzdhető az idő okszerűsége és elrendeltetettsége, ahol még a halál végzetessége is visszafordítható – a legkisebbek fantáziavilága szerint tálalt valós filozófia a felnőtteknek. Kizuhanás a világból, szabadesés a semmibe, a mesék irreális és mégis logikus szerkezete szerinti utazás az ismeretlenül is ismerősnek ható univerzumba, melyben könnyedebbnek, okosabbnak és szerethetőbbnek érezzük magunkat, mert végre kiszabadulunk a fizikai világunk keretei közül és visszaminősülünk azzá, aminek titkon ismét lenni szeretnénk: gondtalan kisgyermeknek.

Miként a bornak, úgy az érzelmeknek is az időben rögzített sorsuk van, amit legteljesebben a férfi-női örökkön kiismerhetetlen és mégis végletekig csupaszon egyszerű kapcsolata jellemez, s mint olyan a művészet által válik érzelmessé, ugyanakkor halálosan tisztává. A közismert emberek mozis élménye így teljesedik ki egy hangulatos borkóstolós esttel, amelyben központi szerepet játszik a szerelem, a vonzalom, a létezés megélt dolginak felidézése, hogy egy új árnyalattal gazdagodjék a filmszerető közönség élménytára.

A jövőről sokáig azt hittük, hogy a televízió lesz annak a tükörképe, de a felgyorsult valóság átlépett a technika nappali szobákba helyezett vívmányán és a készülékből áradó új formanyelv pusztán a társadalom saját igényeiről kialakított vízióvá változott át. Nem mindig volt ez így. A kezdeti időszakban a magyar filmművészet nagyjai még felismerték az igényes képi nyelv világában rejlő erővonalakat, és az otthoni televíziózás jobbító lehetőségeit, aminek köszönhetően a mozi szakrális élményét a család intim szférájába helyezték át. Így születhetett meg számos örökzöld film, amelyeken generációk emlékezetébe ivódtak bele, egy egész nemzet lelkülete pallérozódott általuk.

A vérprofi krimi nem a bűnről és a bűnhődésről szól, hanem az igazi nyomolvasásról, a logikus gondolkodásról, az emberi és a társadalmi összefüggések láttatásáról, még akkor is ha a nyomok, a nézők által követett nyomok az elsötétített teremben a mozivásznon a tettes nyomai. Ki a tettes? Nem tudni, mert Belmondo lehet egy krimiben szerethető antihős, ahogy Garas Dezső is lehet egy snájdig főhadnagy. Az emberölés, vagy a nagy rablás bűntette csak indok arra, hogy a pokol szinonimájaként – szórakozva, ijedezve – együtt utazzunk a főhőssel annyi sok alvilági bugyoron át.

Filmes ínyencek kiváltsága, hogy a filmtörténet sikerszériáit egy szuszra, egy-egy hosszúra nyúló mozis esten megszakítás nélkül végignézhessék. Besüppedve a zsöllyékbe órákon át bámulni a széles vásznat, kicsit az időtlenséget megjátszva eggyé válni a film szereplőivel, csak az adott alkotásnak élni és a mozgókép varázsát átélni – nem mindennapi kegyelem és nem hétköznapi ajánlat. Időbe telik, míg az ember megtanulja, aztán még másik időbe, mikor meggyőződik róla, hogy a monstre filmvetítéseken nem pusztán a vizuális élmények és a hanghatások révén lehet elmerülni az alkotók fantáziája szerint kreált valóságba: a megszakítatlan időkeret intimebb, meghatározóbb kalandja legalább akkora katartikus csodát ígér.

Hajdan zsinórmérceként emlegetett és máig kötelező olvasmányok, felbecsülhetetlen erővel bíró, a magyar szellemiség egyéni csengésű és a múltunkkal színezett alkotásai elevenednek meg a mozivásznon, fricskát küldve az új évezred elembertelenedő valóságának. A konzumvilág viharában, a manapság iparilag „gyártott” – filmnek nevezett – mécsesek között a válogatásunk mozis alkotásai egytől-egyig világítótoronynak hatnak a pisla fényecskék között. Pedig nem tettek azok egyebet, pusztán szakmai, művészi alázattal, megmosdatott lélekkel és tiszta szívvel kezdtek mesélni fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

Se szeri, se száma az évente díjesőben részesülő magyar dokumentumfilmes szakma sikereinek. A tényeket szikárságukban bemutató, olykor a valóság és a fikció határán táncoló képsorok készítőinek szubjektív látásmódja és vizuális megfogalmazása évtizedekkel ezelőtt is iskolát teremtett a régióban. A magyarok által készített dokumentumfilmek felhangosítva a nem hallatszó hangokat és élesre kinagyítva a társadalom előtt ismeretlen témákat egytől-egyig valamiféle kalandnak számítottak Közép-Európában.

Hamvas Béla szerint az aranykor nem történeti korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van. A magyar mozinak a századelőn kezdődő, majd bámulatos ívű pályát befutó alkotásai rendre a Hamvasi tételt igazolják, mert a rögzített műveknek már harcolniuk sem kell az idővel: nem csak a képkockák, a filmek szereplői, hanem az alkotó stábok egyes tagjai – teremtő erejükkel együtt – is halhatatlanokká váltak. Bő három évtized filmterméséből válogatva kiviláglik, hogy a magyar film legjobbjainak örök üzenete az igazság iránti feltétlen kiállás.

A főhős megigazítja revolvertáskáját, szemébe húzza a kalapját, baltával faragott arcán érzelmeknek nyoma sincs, csak az a szája szegletébe ragadt fanyar grimasz rándul egyet, ahogy füttyent a kocsma előtti itatónál várakozó lónak, majd átlépdel a frissen lelövöldözött banditák tetemein, nyeregbe veti magát, és a lassú szájharmonika-szóló dallamainak ütemére elporoszkál a lenyugvó nap irányába, ki a prérire. Nincs még egy, a magyarhoz fogható nép, amelyik a pusztai magányos lovas legendáját ilyen mesteri fokon a maga képére és ízlése szerint formálta volna, hisz a vadnyugat névtelen pisztolyhőseiben mi a betyárok, Csapó Gyurka, Zöld Marci alakjait látjuk immáron mindörökké. Az indián poncsó is egy magyar szűr és a nagy vonatrablás sem valahol a sziú földön történt meg, hanem nagyon valóságosan Kiskunfélegyháza környékén, amikor Rózsa Sándor térdlövést kapott. A vadnyugat nyers romantikája Közép-Európában a magyar filmfelvevők által vadkeletként megteremtett mítoszokkal mostanáig népszerű, elévülhetetlen sikert arat.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Ratione, ab ex veritatis quas consequatur iure, suscipit aliquid, rem totam laborum itaque. Est cupiditate tempore, hic dicta dolores ut doloribus obcaecati quo recusandae a deserunt, sit modi ratione tenetur quia laboriosam sint nisi totam omnis architecto! Accusamus magnam saepe quidem explicabo, excepturi incidunt molestias veniam voluptate ad esse deleniti dolores rerum ipsa asperiores rem fugit soluta laudantium officiis earum exercitationem quo distinctio! Enim molestias corrupti ratione officiis tempore cum unde distinctio.

Húsvéti matiné

Filmtörténet kurzus

Kaland