A hetvenes-nyolcvanas években járunk. Lassan virágzásnak indulnak, és egyre nagyobb szerepet játszanak a gazdaság és társadalom életében a kisvállalkozások. Egy jellegzetes helyszínen, a Bosnyák téren – és más nagy forgalmú "fogadó" piacokon – sajátságos világok alakulnak ki. Hatalmas összegek és árumennyiségek cserélnek gazdát perceken belül és egy ügyes, tőkével és kapcsolatokkal rendelkező viszont eladó nagyobb haszonra tehet szert, mint a termelő, vagy a kiskereskedő. Ennek a világnak a kapcsolatrendszerét, törvényeit, működési mechanizmusát mutatja be a film, máig érvényes tanulságokkal. A rendezője Mihályfy Sándor volt, a főbb szerepekben pedig O. Szabó István, Szirtes Ági, Pártos Erzsi és Gáspár Sándor tekinthetők meg.

Tizenegy több mint három – egy 1976 végén bemutatott magyar fekete-fehér tévéfilm, Nemere László rendezésében, Galgóczi Erzsébet hasonló című drámájából. A valóságos eseményekre épülő történetet az írónő a „bányászballada” alcímmel látta el. A cselekmény egy kis bányászváros közösségében játszódik. Tragikus szerencsétlenség nyomán előállt erkölcsi csapdát, emberi válsághelyzetet dolgoz fel egyszerű, dokumentarista eszközökkel. A történet egyik szála az emberi hősiesség, helytállás, bajtársi összetartás és áldozatkészség tisztelete. A szerelmi szálat, a kegyetlen szükségszerűség és az emberi erkölcs kikerülhetetlen ütközését már Galgóczy építette rá a valós alaptörténetre. A főbb szerepeket Koltai Róbert, Rákosi Mária, Monori Lili és Polgár Géza játszotta.

1979-ben, a film elkezdésekor a háromszoros olimpiai és többszörös profi Európa bajnok Papp Laci, az Óbudai TSZ keretén belül ökölvívásra oktatott fiatal gyerekeket, de pár hónappal később megválasztották az Ökölvívó Szövetség vezetőjévé. A film közönségtalálkozókon, egykori társak, barátok és bokszolók visszaemlékezésein keresztül bemutatja Papp László életét, találkozik azzal a két ellenfelével Lengyelországban és Moszkvában akik annak idején legyőzték, de a profi pályafutás bemutatása mellett arra is keresi a választ, hogy a mindenki által esélyesnek tartott mestert miért nem engedte az akkori politika a világbajnoki címért ringbe szállni. Interjúk, dokumentumfilmek, egykori híradófelvételek, beszélgetések, Papp László élménybeszámolói, edzések, sportriporterek, írók, újságírók, a család, edzők, haragosok, a Papp László főszereplésével készített játékfilm szokványos kocsmai álverekedése, politikusok, rajongók, a közönség, a film készítői nyilatkoznak meg előttünk. Nem minden szavuk kívánkozik kőbe. De valahogyan mindenki elárulja magát. Valahogy nagyon objektívra sikeredett Gulyás Gyula és Gulyás János ez a kamerája.

Az Ezek a fiatalok! az első olyan magyar játékfilm, amely kifejezetten a korszak új ifjúsági szubkultúrájával foglalkozik. Persze a kor politikai miliőjének megfelelően nem annyira a valóságot, hanem annak a pártközpontban elképzelt égi mását mutatja be. A rendező Banovich Tamásnak mindenesetre valamennyi akkori nagy tinédzserbálványt – Illés, Metro, Omega, Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta – sikerült a kamerák elé állítania, és tucatnyi új sláger is felcsendült a filmvásznon – lényegében ezekből a dalokból állt össze az első magyar beat nagylemez. Néhány hónap elteltével már közel egymillióra becsülték a nézőszámot, ezzel párhuzamosan pedig cikkek és elemzések tucatjai láttak a sajtóban napvilágot. A példátlan figyelem és népszerűség oka „mindössze” annyi volt, hogy az Ezek a fiatalok egy banális történet keretein belül lehetőséget adott az akkor legfontosabbnak vélt magyar beat-zenekarok önálló szerzeményekkel való bemutatkozására.

A hiánypótló film a történelmi Magyarország egyik legnehezebb, legtragikusabb időszakát eleveníti fel. Az első világháborús összeomlás után az utódállamok, meg sem várva a békeszerződést, megkezdték területfoglalást. Megszüntették a magyar közigazgatást, a magyar állam vezető tisztségviselőit állásaikból elbocsátották, fizetésüktől megfosztották, szolgálati lakásaikból kilakoltatták, az újonnan alakult országból kiutasították őket. A beosztott tisztviselőknek lehetővé tették a maradást, ha hűség-esküt tesznek az új államra. Akik ezt megtagadták, azokat is kiutasították az országból. A marhavagonokban érkező 426.000 menekültnek az anyaország nem tudott sem állást, sem lakást biztosítani, így azok hónapokig-évekig kénytelenek voltak a télen kifűthetetlen, nyáron kazánforróságú vagonokban a pályaudvarok mellékvágányára félretolva várni sorsuk jobbra fordulását. Az utolsó vagonlakó csak 1927 februárjában tudta elhagyni a marhakocsit. Róluk szól Dékány István rendező dokumentumfilmje.